BEMUTATKOZÁS

Bemutatkozás

Kovács Réka Éva vagyok (mivel mindig kérdés, a Rékát használom). Leginkább úgy határoznám meg magam, hogy fotográfus, blogger, túrázó, kalandor vagyok.


A fotózás már gyerekként is közel állt hozzám, nagy élmény volt, amikor édesanyám filmes gépét elvihettem magammal osztálykirándulásra még általános iskolában.


Az első digitális kis kompakt gépemet középiskolai ballagásra kaptam. Akkor még főleg természetet, virágokat, rovarokat, illetve a családot fotóztam (mint általában a kezdők).


Viszont még 2011-ben bukkantunk barátokkal Szegeden a hajótemetőre (pontosabban uszálytemetőre), amit csak többé-kevésbé tudtunk megközelíteni a gaz miatt, de ez egy elég komoly fordulópont (és megszállottságom kezdete) volt. Eredetileg régész szerettem volna lenni és a múlt, történelem, a mitológia, legendák iránti rajongásom annak ellenére nem csökkent, hogy hivatalosan informatikus lettem, az élmény, mintha visszacsöppentünk volna régi időkben, meghatározta az életem. Azóta is az elhagyatott helyek, romok, roncsok, régi épületek, pincék, gyárak a kedvenc témáim közé tartoznak.


A másik "mániám" a régi, már többnyire használaton kívüli temetők, az angyalszobrok, síremlékek és az a hihetetlen csend és nyugalom, ami csak az ilyen helyeken fordul elő.


Ekkor kezdtem el a Kósza Krónikák blogot is. Persze akkor még nem foglalkoztam komolyan a fotózással, csak igyekeztem visszaadni a helyek hangulatát.
Anno sokszor eszembe jutott, mekkora poén lenne, ha ilyen témákban lenne kiállításom, de az álmomban nem gondoltam volna, hogy 9 évvel később tényleg megvalósul...

Ezzel párhuzamosan a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában a rendezvényeket 2007 júniusa óta kisebb kihagyással fotóztam, fotózom, így "hivatalos" vonalon a rendezvény- és sajtófotózás is a munkáim közé tartozik, jelenleg is folyamatosan jelennek meg képeim különböző médiákban, online felületeken és újságokban is, több megrendelőtől.
 
2014-ben vettem az első komolyabb tükörreflexes gépemet és ugyanabban az évben kezdtem el túrázni és utazni is, így a tájképek mennyisége is exponenciálisan megugrott. A kilométerhiánynak és kalandvágynak köszönhetően remélhetőleg ez az ütem meg is marad...

2017-ben beiratkoztam a PhotoPress gyakorlati fotótanfolyamára Budapesten, majd ezzel a lendülettel szintén Budapesten a Focus Oktatóközpontban megcsináltam a fotográfus és fotótermék-kereskedő OKJ-s képzést, hivatalosan 2018 november óta vagyok fotográfus.

Embereket inkább természetes környezetben fotózok, nagy kedvencem erre a célra egy vintage Helios 44M-4-es objektív, amit imádok a különleges és jellegzetes háttérelmosása miatt.

Vállalom rendezvények fotózását, marketing jellegű fotózásokat cégeknek, szervezeteknek, illetve portrésorozatok készítését, családi fotózásokat.

Publikációk,
munkák

Cézár Étterem

 

Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényei (sajtó)
http://www.bkmkik.hu/hu/rendezvenyek2/kepek
https://www.facebook.com/pg/bkmkik/photos/?tab=albums


Berns Kecskemét-Swarovski Crystals for You boltnyitás a Malom központban (2018.11.07)
https://www.facebook.com/berns.crystalsforyou/

Mentõtiszti nap – Semmelweis Egyetem, Budapest (2018.05.22)
http://semmelweis.hu/hirek/2018/05/22/mentotiszt-nap-az-egeszsegtudomanyi-karon-2/

Ákos 50 koncert – 1000 Words Magazine (2018.05.18)
https://www.1000wordsmagazine.com/kovacs-adrienn/akos-50---akos-szereti-kecskemetet-es-kecskemet-is-szereti-akost/


Hon Tours 2020-as katalógus

http://flowpaper.com/flipbook/HonTours-2020-6-végleges/?wp-hosted=1

Hon Tours 2018-as katalógus (2018.02.02)
https://issuu.com/kreaturmedia/docs/hontours2018_nyomdai_kicsi
Hon Tours 2019-es katalógus
https://www.hontours.hu/katalogus-2019/
Hon Tours – Székelyföld legszebb tájain (honlap)
https://www.hontours.hu/tours/szekelyfold-legszebb-tajain/

II.- IV. BringAuti Jótékonysági Kerékpáros Teljesítménytúra (2016, 2017, 2018, 2019)
http://bringauti.hu/korabbi_evek
https://hiros.hu/hirek/kecskemet/iv-bringauti--bringasok-a-pusztaban-hettol-hetvenhetig

 

KaTARzis kiállítás megnyitó (2017.06.24)
http://elethajnelkul.blogspot.com/p/katarzis_4.html

Bohém Jazz Fesztivál Kecskemét (2017.03.24-26)

Dobogókõi élményem fotópályázat - A legszebb természeti képzõdmények kategóriában nyertes (2017)
https://www.facebook.com/pg/Zsindelyesvendeghaz/photos/?tab=album&album_id=1583159425033524

Szellemvárosok Magyarországon  - Parádsasvári üveggyár (2015)
https://szellemvarosok.blog.hu/2015/11/20/a_paradsasvari_uveggyar

Szellemvárosok Magyarországon - Fotóválogatás Magyarország elhagyatott helyeiről 2. (2015)
https://szellemvarosok.blog.hu/2015/01/03/fotovalogatas_magyarorszag_elhagyatott_helyeirol_335

 

© 2018 Kovács Réka Éva

rekaevakovacs@gmail.com

OLDALTÉRKÉP

Adatkezelési tájékoztató